Sokakat elriasztana a saját kertben tartott esküvő gondolata, kivitelezhetősége. Timi és Árpi viszont egy cseppet sem aggódott emiatt, hanem csak azt csinálták, amit mindig. Felhívták a barátaikat és jól érezték magukat. Nincs is ennél jobb esszenciája annak, amit ez a blog is képviselni akar. Ez a nap BÁRMILYEN lehet. A lényeg, hogy a Tiétek legyen. Fogadjátok szeretettel Timi élménybeszámolóját.


IMG_3131.jpg
IMG_3078.jpg
IMG_3079.jpg
IMG_3104.jpg

Egy elég vicces történet a megismerkedésünk története. Egy nagyon jó barátnőmmel randizott Árpi, ahol egész véletlen én is jelen voltam. Mondanom sem kell, hogy abból a randiból nem alakult ki semmi, legalábbis számukra. Egy évvel később elkezdtünk hátizsákos utazásokról beszélgetni, egyszer még véletlen össze is futottunk a reptéren hajnali ötkor, amikor épp egyedül utaztunk valahova mindketten. Onnantól sűrűsödtek a beszélgetések. Kitaláltuk, hogy utazzunk együtt, amihez persze nem árt, ha előbb találkozunk személyesen is. Így lett. Órákat beszélgettünk a várban a földön piknikezve, aztán pár nappal később elmentünk „kifli-zacskóskakaó” napfelkeltés reggelizni a Balaton közepéről egy csónakban...aznap gyakorlatilag összekötöttünk az életünket és megszületett a becenevünk. „Csóni” család lettünk.

IMG_3171.jpg
IMG_3180.jpg

Nálunk semmi nem megy túl simán, mivel a fél éves tervet keresztbe vágtam egy betegséggel, így alig tudott rávenni mikor picit jobban lettem, hogy menjünk el legalább sétálni. Furcsán bonyolult csillagászati történetet kezdett mesélni a várban, amikor egyszer csak egy szoborban megbújó gyűrűt került elő, Ő pedig már térdelt, Csili (a kutyánk) mellette. Hirtelen csak annyi csúszott ki a számon; „Csili, Te ezt tudtaaad?!” Aztán persze valami igen-féle is volt, de addigra már együtt örültünk. Átsétáltunk egy másik helyre, ahol ott várt anyukám és a közeli barátaink! Tökéletes volt.

Minél szűkebb körű eseményt képzeltünk el. Júniusban egy esküvőn találkoztunk először személyesen is Botondékkal, akiről mindig tudtam, hogy ha eljön a nap szeretném, ha Ő fotózna nálunk. Mondta, hogy még két szabad napja van ezen a nyáron, augusztus 5-e az egyik. Másnap hazaúton megállapítottuk, hogy aznap épp ráérünk. :) Összeírtuk a listát.  Nem volt egyszerű beszorítani magunkat a bűvös negyvenes számba, de végül sikerült és nagyon is megérte. Így is azt éreztem, hogy mindenkivel tudtam volna külön-külön picivel több időt tölteni a raklapokon ücsörögve beszélgetve.

IMG_3350.jpg
IMG_3414.jpg
IMG_3431.jpg
IMG_3416.jpg
IMG_3442.jpg
IMG_3543.jpg

Gondolom nem volt nehéz kiszámolni, hogy június és augusztus között nem jutott túl sok idő a szervezésre, ráadásul lakásfelújítás közepén álltunk, ami egy nappal épphogy az esküvő előtt lett készen. Mindenesetre egyébként egy piknik az maradjon is piknik, szóval nem szerettünk volna idegeneket szolgáltatóként. Így felhívtam a kedvenc chef barátomat Zsoltit, ha lehet tegye szabaddá magát arra a napra. Kamát, hogy hozza a gitárját és énekeljen valami szépet, amikor lesétálok a vadregényes hátsókertbe. Árpi a koktélos ismerősét...ja és nekiálltam valami ruhát keresi. A helyszín miatt egyszerű és könnyen variálható darabot szerettem volna, amit Sármán Nórival álmodtunk meg. A mai napig nagyon hálás vagyok neki, hogy egy hónap alatt megtervezte és megvarrta nekem a tökéletes ruhát.

IMG_3704.jpg
IMG_3941.jpg
IMG_3987.jpg

Igazi napközbeni pikniket terveztünk, kutyákkal, tollasozással, raklapokon hentergéssel, az időjárás miatt pedig vízi pisztolyokat is beszereztem az utolsó nap. Reggel ráérősen reggelizgettünk készülődés közben. Egyik legjobb barátnőm Merci, szuper sminkes kezei alatt nem volt min aggódnom, majd Petra megalkotta a tökéletes 40 fokra kitalált fonatot. 11:11 kor kezdte Árpi a vendégvárást és 12:12 kor sétáltam oda hozzá és az anyakönyvvezető elé. Utána megkezdődött a popcornevés, vizipisztolyozás, hammokban lévő beszélgetések, meglepetések.

Hivatalos anyakönyvi szertartás volt, de az anyakönyvvezető szépen eltalálta a stílusunkat. Papírcsónakot hajtogattunk és Csili is végig velünk volt. A korai kezdés okán nem terveztünk tipikus egy asztalnál üldögélős étkezést. Egész nap készültek a finger food finomságok Zsolti által, délután pedig Árpi apukája és Zsolti berottyantották a bográcsgulyást. Este 10körül fakanállal ettük a tarhonyát és a koviubit a gulyás mellé. :) Semmi nem volt eltervezve és pont így volt jó ahogy volt. Számunkra és remélem más számára is a képek és a videó tökéletesen tükrözik a hangulatot. Csak az a kár, hogy éjjel mikor elkezdtük zavarni a szomszédokat és kisebb csoportban átsétáltunk a Rudasba éjszakai fürdőzésre és Botondék már nem tudták dokumentálni az eseményeket. :)

IMG_4208.jpg
IMG_4211.jpg
IMG_4338.jpg
IMG_4442.jpg

A jövő párjainak azt javaslom, hogy ne hagyjátok magatokat befolyásolni semmilyen téren. Legyetek önmagatok, ha ez egy kertben van akkor ott, ha a bazilikában akkor pedig ott. Tökmindegy ki mit gondol, ez rólatok szól nem pedig az elvárásokról és nemlétező szabályokról.


Szolgáltatók

Helyszín // saját kert

Fotó és videó // WertánFotó

Virág // Plantomime

Zene// Kama és Puskás Nóri a „dj pultnál”

Catering // Soltész Zsolt

Italok // Boutiq’ bar

Palacsintatorta// Fazekas Kati, egy jó barát

Ruha // Menyasszony – Nora Sarman

 Ruha //Vőlegény - H&M, Adidas

Jegygyűrű // dorivisy és Noem jewellery

Haj // Huszka Petra

Smink // Vályi Mercédesz