Az életünk kulcspillanatainak megörökítése az emlékezés egyik alapköve. Ezáltal marad meg történetünkből, fiatalságunkból, örömünkből egy apró szeletke a Világban, amit magunkkal hordozhatunk mindig és még azután fenn maradhat, amiután mi már nem leszünk többé.

A fotózás és a filmkészítés művészete több, mint puszta valósághű bemutatása egy adott pillanatnak. Egy kép akkor válik különlegessé, ha többet hordoz magában, mint amit az egyszerű emberi szem megláthat. Mint minden alkotó művészet, a képkészítés is egy darabot hordoz magában a készítője lelkéből, személyiségéből, látásmódjából. A jó kép onnan felismerhető, hogyha rátekintünk többet tudtunk meg a puszta cselekménynél. 

Itt van például ez a kép, amelyet Jágity Fanni készített és én fejlécnek választottam ehhez az oldalhoz. Azt mondhatnánk, hogy ezen a fotón egy virágcsokor szerepel, amelyet egy krémszínű ruhás lány megsimogat.

Nem kedves olvasó, tévedés. Nem ez szerepel a képen.

A képen Fanni szemén át látjuk, hogy mennyire szereti a virágokat és amikor rájuk néz mi az, ami tetszik neki bennük. Egyáltalán milyen szögből vizsgálja meg őket, milyen az a lágy érintés, amivel megsimogatja őket, hátha örülnek neki. A színek sem olyanok, mint a valóságban, hanem sokkal lágyabbak. Ezek a színek hangsúlyozzák, hogy milyen az az öröm, az a lágy nyugalom, amit egy ilyen csokor a lelkünkben képes kelteni. A valóságban lehet, hogy látnánk a lány arcát is. A fotós viszont nem ezt akarja most nekünk elmesélni. Azt szeretné, hogy a képre nézve minden érzékünkkel emlékezzünk. Milyen is az, amikor egy gyönyörű virágot megsimítunk.

Szeretném, ha ti is így gondolkodnátok egy-egy kép fölött elmélkedve kedves olvasók. Egy valódi fotóművésztől nem képeket, hanem igazi emlékeket kaptok.