Esküvők Veronika szemén keresztül

Veronikával egy hideg februári estén találkoztam. Az ujjainkat a kávéscsészén melengetve beszélgettünk arról, hogyan lett ő először riportfotós, majd hogyan jött e mellé az esküvői fotózás is. Ez a nagyon bátor és tehetséges lány mindent megtett, hogy az álmát valóra váltsa és most úgy látszik ez sikerült is neki. Képei igazi élő, lélegző emberekről szólnak. Ott, abban a pillanatban, amilyenek ők teljes valójukban. Fogadjátok szeretettel nők napján ezzel a csodálatos nővel készült riportomat.  

***

April, the Wedding Journal: Mióta foglalkozol fotózással? Hogyan indult az egész?

Horváth Veronika: Mindig is érdekelt a fotózás, de valahogy meg is ragadt a dolog az érdeklődés szintjén. Mint egy kis hobby volt csak jelen az életemben. Aztán 2012 májusában valami megszólalt bennem és úgy gondoltam, hogy most már érdemes lenne ezzel kezdeni is valamit. Először csak elmentem egy ilyen nagyon alap fotótanfolyamra. Elvégeztem ott három kurzust és aztán szeptemberben beiratkoztam a MUOSZ-ba, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének fotóriporter szakára.

Amilyen hirtelen jött ez a „kattanásom”, olyan sok energiát fektettem bele már rögtön az elején. Ez aztán a végeredményen meg is látszott. Az egy éves intenzív képzés után elkészítettem a diplomamunkámat, amivel bekerültem az Év fotóalbumába itthon, az USA-ban, majd pályáztam vele sajtófotóra, beválasztották a képemet a Robert Capa Központ kiállítására és egy amerikai pályázaton is második helyezést értem el vele. Ezt mind egy anyaggal.

Később ugyanebben az évben megnyertem egy nemzetközi street fotó pályázatot, amit Olaszországban írtak ki. A díjátadón megismerkedtem a szervezőkkel és aztán volt ott egy fotókiállításom is. Ekkor még nem foglalkoztam esküvő fotózással. Nekem a mai napig van másik két vonal, amiben szeretnék kiteljesedni. Sokan azt mondják, hogy egy irányt kell választani és abba beleadni mindent, de ehhez képest nekem nagyon sokrétű a fotózásom. Az egyik ilyen vonal a riportanyagok készítése, amikkel később pályázok is. A másik pedig a kreatív, női portré fényképezés, amit a saját örömömre készítek egyelőre. Mind a három irány teljesen más.

April, the Wedding Journal: Igazából az esküvői fotóidon is nagyon látszik a fotóriporter szemlélet.

Horváth Veronika: Igen, egyébként így is jönnek a megkereséseim. Tipikusan azok választanak engem, akik nem a beállított képeket kedvelik. Sok ilyet látunk, hogy igazából szobrokat fényképeznek.

April, the Wedding Journal: A fotózás előtt mivel foglalkoztál?

Horváth Veronika: Még a fotózás előtt nyolc évet éltem Amerikában, ott grafikusként dolgoztam egy építész irodában. Azt is nagyon-nagyon szerettem, de az a nagy különbség a grafikai munkák és a fotózás között, hogy ott sokkal verejtékesebben tudtam igazán jó minőségű munkát letenni az asztalra. Nem azt akarom mondani, hogy egy esküvői fotózás könnyű. Egyszerűen csak könnyebben tudok olyat produkálni, ami nekem is tetszik.  

April, the Wedding Journal: Igazából a két szakma segíti is egymást.

Horváth Veronika: Igen. Én a látásmódomat valójában annak az időszaknak köszönhetem. Nem az itteni iskolákból, nem a MUOSZ-ból, hanem onnan. Ez egy 100 fős építész cég volt és hihetetlenül sokat tanultam tőlük. Nekik designerként eszméletlen jó szemük volt, nem lehetett akármilyen munkát csak úgy leadni.  

April, the Wedding Journal: Mi a titka annak, hogy a párok ilyen természetesen viselkednek a fotóidon?

Horváth Veronika: Nagyon fontosnak tartom, hogy köztem és a pár között működjön egyfajta kémia. Ez általában már az első találkozáskor ki is szokott derülni. Gyakran úgy jönnek a fotózásra a párok, hogy szabályosan rettegnek a kamerától. Olyan is volt, hogy a menyasszony úgy remegett, mint a nyárfa levél. Aztán pedig meglepődnek, hogy milyen jó hangulatban tud telni egy fotózás, és jé az egész egy buli volt.

Persze valamennyire én is beállítom őket a kreatív fotózásokkor. Megmondom nekik, hogy hova álljanak, hogy álljanak és aztán jön azt, hogy megtörjük az egészet. Akkor próbálom őket elkapni, amikor ebben a beállított dologban van egy spontán pillanat.

Szeretek a párnak teret adni, hogy tudjanak egymással foglalkozni. Csomó képemen ők találták ki, hogy mit akarnak csinálni én csak így hozzásegítettem őket. Lehet, hogy egy mozdulat, amit én kitalálok az nem is természetes a számukra. Fontos, hogy úgy érjenek egymáshoz, hogy abban legyen valami meghittség.

April, the Wedding Journal: Azért elég nehéz úgy természetesnek maradni, hogy egy olyan ruha, haj, smink van rajtad, ami soha máskor. Ezért szeretem jobban a jegyesfotózásokat.

Horváth Veronika: Igen, az egyébként egy nagyon jó belépő, de sokszor van, hogy egy esküvőre anélkül megyek. Volt már olyan, hogy megérkeztem vidékre és a lány rettegett. Szegény késésben is volt mindennel, de tudtam, hogyha nem indulunk el fotózni, akkor baj lesz. Még se haj, se smink se semmi nem volt kész és annyit tudott mondani, hogy „Ne haragudj Vera, sík ideg vagyok, nem tudom ebből hogyan lesz valami.”. Úgy volt, hogy a készülődését nem fogom fotózni, dehát még nem volt kész, szorított az idő. Aztán azt mondtam, hogy jó, én most ideállok és elkezdek kattingatni. Egy képet sem fogunk ezekből felhasználni (persze ez nem így lett, mert nagyon jó képek születtek a végén), csak, hogy szokjál hozzá, hogy én itt vagyok és kattingatok. Végül a kreatív fotózásra teljesen feloldódtak.

Nagy szerencsének mondható, hogy amióta elkezdtem esküvői fotózással is foglalkozni, azóta folyton olyanok keresnek meg, akiknek hasonló a stílusa, mint nekem. Jellemzően természetességre, egyszerűségre törekednek.  

April, the Wedding Journal: Milyen instrukciókat szoktál tőlük kapni? Mit szoktak kérni tőled a párok?

Horváth Veronika: Az első találkozáskor nagyjából elmondják, hogy mit szeretnének és utána az én dolgom, hogy ráérezzek, hogy ez pontsan mit jelent. Sokan vannak, akik nem szeretik, ha fényképezik őket. Olyan is volt, hogy kitalálta a menyasszony, hogy őt csak hátulról, messziről lehet fényképezni. Őszintén szólva akkor nagyon féltem, hogy ebből mi lesz, de végül nagyon jól sikerültek a képek.

April, the Wedding Journal: Milyen esküvői munkák a legkedvesebbek neked?

Horváth Veronika:  Minden olyan munkát szeretek, ahol van egyfajta közvetlenség a párral. Ez általában meg is van. Aztán pedig az is fontos, hogy ők egymással is közvetlenek, nem veszekednek, hanem viccelődnek, teljesen lazák. Olyankor tudom, hogy jó helyre jöttem.

Van a esküvőkben valami iszonyatosan izgalmas. Nincs második pillanat, utólag nem lehet bepótolni. Ennél jobban belemerülni valamibe, mint amikor tudod, hogy minden pillanat halaszthatatlan, nem lehet.

Azokat a munkákat is nagyon szeretem, ahol utazni kell. Imádom azt, amikor reggel beülök az autóba és lemegyek vidékre, új helyeket ismerek meg. Kalandos az egész. Azt is nagyon szeretem, hogy van egy ilyen belsőséges kapcsolatom a párral. Valamilyen szinten lazának is kell lennem és menedzselni is kell őket. Rá kell érezni, hogy mennyire lehet velük poénkodni. Szeretem azt, hogy bele tudom tenni a személyiségemet munkámba és, amikor jó visszajelzéseket kapok, olyankor tele a szívem. 

Veronika Facebook oldalát itt találod.